IMPOSZTOR SZINDRÓMA VS. INTUÍCIÓ💎

Nem olyan rég ismerkedtem meg közelebbről ezzel a szóval, hiszen volt és néha van benne részem. Akinek egészséges felelősségérzete van mások iránt, főleg egy segítő szakmában, azok szerintem elkerülhetetlenül találkoznak ezzel. Most, hogy a Mastermind-ban egy kisebb csoportot vezetek, akik kezdő coachok, újraélem, hogy ez az első akadálya mindenkinek, aki most vág bele a szakmába. Elég ismerős az érzés, így ehhez próbálok most egy kis segítséget nyújtani a saját megélésemből.


Ez a gyakorlatban úgy jelenik meg nálunk, hogy előre félünk, hogy vajon fogunk-e tudni segíteni annak, aki hozzánk érkezik, hogy észre fogom-e venni, hogy hol van a kutya elásva, és nyilván rettegünk, hogy nem és szar szakemberek vagyunk.

Az emberi lélek elég mély óceán, így nem is csoda, hogy félelmetes benne leereszkedni, és óriási rejtély, hogy aztán mit fogunk lent találni. De mi nem ettől félünk, hanem többnyire attól, hogy semmit. Hogy nem fogjuk megtalálni, amit keresünk.

Mit fogok kérdezni? Jót fogok kérdezni? Tudni fogom, hogy mit kell mondanom? Hogy tudnék én segíteni, amikor még nincs 20 év tapasztalatom? Amikor én sem tudom megoldani a saját agyfaszom? Hiteles vagyok kezdőként? Hiteles vagyok egyáltalán?


Az a helyzet, hogy bár a suliban megtanultam azokat a technikákat, amikkel például jól kell kérdezni, de őszintén: tök szarnak érzem magam benne. Számtalanszor kapom magam azon, hogy na bzmg.. ezt mondták anno a tanáraim, hogy csak ezt ne csináljam! Amikor azon izgulok, hogy vajon jót fogok-e kérdezni, és arra figyelek, hogy én jól teljesítsek, ott veszek el hitelesnek lenni, mint szakember, mert ez a metódus mindenről szól, csak nem arról a személyről, aki ott ül velem szemben.

Neki egy dologra van tőlem szüksége. A TISZTA FIGYELMEMRE!


Hogy mi az a tiszta figyelem? Lehet, hogy van ennek valami tudományos megfogalmazása, -amit én nem tanultam meg-,de számomra az, amikor a másik szemébe nézek és TÉNYLEG arra figyelek, amit ő mond. A szavaival, a hanglejtésével, a testbeszédével. Nem, nem elemzem őt..


(szar vagyok a testbeszéd kielemzésében és úgy általában az elemzésben is.. erről tudna mesélni a volt kollegám, amikor adatokat kellett volna kutatnom a SEO-hoz), hanem csak érzem. Nem a saját sztorimat futtatom közben, nem reflektálok a saját mozimmal menetközben a fejemben, nem azt pörgetem, hogy hogy fogom az ő sztoriját az enyémmel überelni, vagy hogy fogom a saját sztorimmal megnyugtatni őt. Mert általában ezt csináljuk az életben. Ehelyett átadom magam teljesen annak, amiről és ahogyan beszél, és engedem, hogy érezzek. És ez lehet, hogy spirin hangzik, de érzem, amit ő érez, és ezért érzem azt is, hogy ezt a feszültséget mi oldaná számomra.. azaz számára is. És nem agyalok a kérdéseken, hanem megvárom, amíg jön. . Ez az intuíció. És tudom, hogy az a következő kérdés, hogy mi van, ha te nem érzed? Mi van, ha neked nem jön? De hiszem, és mostmár tudom is, hogy ez nem egy velünk született skill, egy adottság, hanem egy fejleszthető képesség. Nem volt nálam senki felszínesebb és szétesettebb figyelmű, mert folyton pörögtem, tele voltam kétségekkel magammal kapcsolatban, ezért folyton magamra figyeltem és nem a másikra.. tudattalanul. De amikor úgy döntöttem, hogy másokat szeretnék támogatni, megtanultam figyelni. És pont az attól való félelmemben, hogy nem fogom TUDNI, hogy mit kell kérdeznem, átadtam magam annak, hogy csak beleengedjem magam a beszélgetésbe és elengedjem az elvárásaim magammal szemben, és egyszerűen megadtam magam az érzéseimnek, ami a másik ember felől jött.

Az az igazság, hogy ezt nem olyan régóta vagyok képes így csinálni, napok, talán hetek óta csak. Előtte minden reggel egy kis feszültséggel álltam neki a napnak, mert úgy éreztem, hogy ma is teljesítenem kell. Ma is segítenem KELL másoknak. És bennem volt a kétség, hogy ma vajon tudok-e majd? Mióta elengedtem ezt, azóta könnyedség van bennem, elvárások nélkül ülök le beszélgetni és most kezdtem el igazán élvezni, amit csinálok. Úgyhogy tudom, hogy utólag okoskodni már könnyű, de az az egy tanácsom van, hogy egy dologtól fogsz tudni igazán jó lenni abban, amit csinálsz: attól ha NEM AKARSZ jó lenni benne.