MIÉRT?

Hetek óta várom, hogy megszálljon az ihlet. Szerettem volna összerakni a saját „módszertanom”, a saját tematikám egy önismereti kurzushoz, de sehogy sem jött az impulzus, hogy merre induljak. Aztán ma végre összeállt. Egyszer csak bevillant, vettem gyorsan a papírt és elkezdtem rajzolni.⁣

Tudtam, hogy az életemre szeretném alapozni, hiszen ezért lettem coach. Amiatt az út miatt, amit sikerült így lassan 35 év alatt magam mögé gyűrni. Úgyhogy nekiálltam és egyszer csak ott volt. ⁣ De nem erről akarok írni, hanem a miértről. Mert rájöttem, hogy még én sem voltam eddig tisztában vele.⁣ Egy ideje már képes vagyok beszélni és írni is arról a bizonyos bukásról az életemben, ami az első vállalkozásomhoz kötődik, 26 éves koromból. Igyekszem mindig a pozitív oldaláról megközelíteni és kicsit bagatellizálni, hiszen végülis az egész életem arra épült. Onnan indult a személyiségfejlődésem, a felnőtté válásom, a hozzáállásom, ahogy gondolkodom a stresszről, a problémákról és megoldásokról. Sokat köszönhetek neki! Úgyhogy meg is teszem: Kösz b...!⁣ De arról ritkán beszélek, hogy igazából milyen volt. ⁣

Nem a kedvenc emlékeim származnak ebből az időszakból. Tulajdonképpen egy állandósult pánikroham volt, konstans szorongás ébredéstől elalvásig. Emlékszem, amikor reggel magamhoz tértem, azonnal dióméretűre ugrott a gyomrom, és képtelen voltam funkcionálni a nap során nyugtató nélkül. Pedig muszáj volt, mert nekem kellett tartanom a frontot. Az akkori párom nálam is rosszabbul viselte, úgyhogy őt igyekeztem megkímélni az információktól. Soha nem tudtam elképzelni akkora jeges magányt, amit akkor éreztem. Csoda, hogy nem fagytam ki belülről. Amikor senki sem tud segíteni, sem ő, sem a szüleim, sem pénz, semmi a világon. Ott vagy a gödör mélyén, és fogalmad sincs, hogy lesz ennek egyszer vége. Sokszor jutott eszembe, hogy mennyire jó, amikor alszom, és nem tudok magamról...bárcsak ne kéne felébrednem soha. Sokáig az volt az egyetlen vágyam, hogy majd egyszer már úgy ébredhessek fel, hogy ne fájjon a gyomrom, hogy ne kelljen félnem a következő naptól. ⁣ Összeomlott minden körülöttem, egyedül maradtam és egyetlen dolog tartotta bennem a lelket.


Az, hogy nem lehet, hogy 26 évesen ennyi legyen az életem. Hogy 26 évesen bedobjam a törölközőt és engedjem, hogy teljesen lecsússzak a spirálon.⁣ ⁣

Úgyhogy az életet választottam és magamat. És elkezdtem apró lépésenként kimászni a gödörből. Nem tudtam, hogy meddig fog tartani, mert el sem tudtam képzelni, hogy milyen messze lehet a vége, de tudtam, hogy éveim fognak rámenni. 7 év volt. ⁣

Csak a következő lépésre figyeltem mindig és próbáltam türelmes lenni, viselni, hogy ez van, hogy elcsesztem az életem, de ne fog megmenteni senki. Sőt... Van, amiről még most sem tudok írni.. vagy nem írhatok...⁣ Szóval, hogy hogy jön ez a miérthez? ⁣ Az egyik pozitív hozadéka ennek az egésznek az, hogy tudom, hogy nem történhet soha olyan, amit ne élnék túl. Hogy nem tudok olyan mélyre kerülni, amiből ne állnék föl. Hogy nem érdemes stresszelni hülyeségeken, mert egyszerűen nem éri meg. Hogy mindenben meg lehet találni a lehetőséget, meg a jót. Szerintem nem kell magyaráznom, hogy ezt honnan tudom. ⁣

Hogy nem szabad feladni soha. Hogy nincs olyan, hogy valamiből nincs kiút. Hogy akkor is tenni kell a lépéseket, amikor nem látod a célt, de tudod, hogy az irány jó, mert csak két lehetőség van, túlélsz, vagy feladod. ⁣

Hogy nincs lehetetlen, hogy mindig minden hozzáállás kérdése, és rajtunk múlik, hogy hogy döntünk. Hogy engedjük magunkat lecsúszni, vagy magunkat, az életet választjuk. ⁣ Hogy minden értünk történik. Igen...még ez is. ⁣

Ahogy az elején írtam, az egész életem ezen a sztorin alapul. Ezért lettem az, aki vagyok. Ezért hiszem, hogy tudok segíteni olyanoknak, akik még nem tanulták meg, hogy az élet feladatokat oszt és nem problémákkal sújt. ⁣

Ez a miértem. Mert amit én végig szívtam, azzal másoknak adhatok.