RENDSZEREK⚙️

Van, amikor fogalmad sincs, hogy mi bajod, csak egyszerűen semmi sem jó. Semmi nem halad, toporogsz és azt érzed, hogy teljesen elvesztetted az irányt és ezzel a lendületet is. Nekem legtöbbször ez akkor szokott lenni, amikor annyi minden van, annyi minden alakul, hogy azt érzem, hogy százezer felé szakad az agyam és egyszerűen nem érem utol a gondolataimat. Nincs rend, nincs rendszer a fejemben és már az első lépést sem tudom, hogy merre tegyem, ezért csak toporgok egyhelyben. Ilyenkor szoktuk azt érezni, hogy semmire nincs időnk, hogy lebénít a rengeteg tennivaló és mozdulni sincs kedvünk. Ilyenkor, ami segíteni szokott nekem, és a klienseimmel is mindig ezt csináltatom meg, hogy leülök, és csinálok egy listát, hogy mik azok a dolgok, amik sorakoznak, és már az segíteni szokott, hogy látom egy rendezett listában azt a káoszt, ami addig csak a fejemben volt. A fejemben mindig sokkal nagyobb a nyomás ezektől, mint amikor már látom őket papíron. Ha leírtam, akkor priorizálok, hogy mi az, ami a legfontosabb, mi az, ami nem is lényeges, vagy még bőven van rá időm és csinálok egy sorrendet, hogy mit, mikorra kell megcsinálnom, mit tudok leadni valaki másnak, és mihez milyen lépéseket kell most megtennem. Aztán beírom őket a naptárba, mert amit nem írok be, az sosem lesz megcsinálva, vagy csak kelti az újabb halogatási feszkót majd bennem. Ahogy ezekben elkezdek rendet rakni, azonnal érzem, ahogy a feszültségem oldódik és a dolgok berendeződnek a helyükre, én pedig megkönnyebbülök, és újra tisztán látok, látom az irányt és érzem, hogy újra haladok. A frusztrációnkat sokszor csak az okozza, hogy nincs rálátásunk a dolgainkra, hogy tudjuk, hogy végtelen listák sorakoznak arra várva, hogy meg legyenek oldva, de nem látunk igazából rájuk, nem világos, hogy mi velük a dolgunk, és tele vagyunk feszítő kérdőjelekkel, amik elől csak menekülünk. .

A napirend, a pénzügyeink vezetése, a prioritások felállítása első hangzásra mindig csak plusz feladatnak hangzanak, amik csak bővítik a tennivalóinkat, de valójában pont abban segítenek, hogy oldják azt a frusztrációt, amitől a mindennapjainkon eluralkodik a tehetetlenség, megrekedtség érzés és a káosz.