SLOW DOWN TO SPEED UP🚀

Azaz lassíts le, hogy felgyorsíthass! A wikipediában ezt velem lehetne illusztrálni.

Pár napja kiraktam a sztorimban két képet, egy Atomantit és Buddhát. Long story short... De azért most elmesélem az utóbbi pár hetem.

Mindig félve osztok meg olyan dolgokat, amikről azt gondolom, hogy másoknak úgy jöhet le, hogy „megspirituálisodtam”, de ezt most itt lerakom.


Már említettem, hogy így évvégére borzasztóan elfáradtam az Atomantiskodásban, DE: nem lennék itt, ha az nem lett volna. Ezek kihagyhatatlan lépcsőfokok, nem lehet kikerülni vagy megúszni őket. Ha szeretnél valamit elérni, azt tolni kell! Bele kell rakni az energiát, az időt, a pénzt, a mindent. Legfőképp miért? Mert ettől lett meg az egészhez az önértékelésem, az önbizalmam, hogy képes legyek képviselni azt, ami bennem van. Hogy megszülessen bennem a saját magamba vetett hitem, amit mostmár senki sem vehet el tőlem. Sok mindenkit láttam ezen végigmenni, és mindenki más emberként jött ki belőle. Mindenki új ember lett, új életet kezdett.


Először nem értettem, hogy miért kezdek lecsúszni. Hogy miért érzem rosszul magam, miért akadt meg minden, miért látom kilátástalannak az egészet, amiben eddig hittem. Egészen a falig mentem.

Ekkor kaptam először segítséget, „engedélyt” arra, hogy lelassítsak és hátra lépjek (Hála Tusnádi Rolandnak és Bedő Tominak). Nem volt egyszerű elfogadnom, hogy ezt kell tennem. Hiszen eddig nem ezt kellett. De nem volt már más választásom, mert úgy éreztem, hogy szétfeszül és szét fog robbanni az életem. Úgyhogy engedtem. .

Eltartott pár napig, amíg képes voltam lelassulni, aztán jött minden magától. Elkezdtem érezni, hogy mit kell tennem. Hogy amikor jönnek a feszültségek, a rossz érzések, azokra nem szabad figyelnem, mindent tovább kell engednem. Elkezdtem meditálni végre. Évek óta kísérletezek vele, de sosem ment, mindig kényszeríteni kellett magam rá, most pedig meditálok napi kétszer. Mert erre vágyom, nem azért, mert azt hallottam, hogy kell. Sosem tudtam az olvasásra koncentrálni, mindig ezer felé kalandoztak a gondolataim. Most a szünet alatt kiolvastam két könyvet (és persze még haladok lassan vagy 5-tel mellette). .


Imádok egyedül lenni, csendben lenni, de közben sokkal jobb a barátaimmal is kapcsolódni. Sokkal jobban jelen tudok lenni. Nem kattog az agyam folyton. Lett egy belső nyugalmam. Sok minden jött még ezen felül meg, azzal kapcsolatban, hogy hogyan éljek. Mire figyeljek és mire nem. Hogy hogyan tudok olyan életet „teremteni”magamnak, amilyet szeretnék. Hogy hogyan működtessem a dolgokat magam körül, és hogyan segíthetek másoknak is ezzel. Még az elején vagyok nagyon, de már most is olyan dolgok történnek, amiket alig hiszek el. Csak, hogy konkrét példát mondjak, és ne csak virágnyelven beszéljek: Két napja pl kiraktam egy posztot a 100 beszélgetésről, ami eddig január végéig volt tele. 2 óra alatt 120-an jelentkeztek, úgyhogy mostmár át kell neveznem ☺️ Nem tettem semmi különöset az elmúlt hetekben, csak hagytam magamnak teret, és figyeltem. Arra, amit szeretnék és nem arra, amit nem. Nem a félelmeimre koncentráltam, hanem arra, hogy mit szeretnék megvalósítani az életemben. Olyan dolgokra figyeltem, amiktől jó érzésem lett, nem pedig a szorongást tápláltam azzal, hogy a kétségeimen pörögtem. Figyeltem rá, hogy jó érzésekkel legyek jelen. Tudom, hogy túl egyszerűnek tűnik. De ennyire egyszerű. Tényleg!