SLOW DOWN TO SPEED UP🚀

Azaz lassĂ­ts le, hogy felgyorsĂ­thass! A wikipediĂĄban ezt velem lehetne illusztrĂĄlni.

Pår napja kiraktam a sztorimban két képet, egy Atomantit és Buddhåt. Long story short... De azért most elmesélem az utóbbi pår hetem.

Mindig fĂ©lve osztok meg olyan dolgokat, amikrƑl azt gondolom, hogy mĂĄsoknak Ășgy jöhet le, hogy „megspirituĂĄlisodtam”, de ezt most itt lerakom.


MĂĄr emlĂ­tettem, hogy Ă­gy Ă©vvĂ©gĂ©re borzasztĂłan elfĂĄradtam az AtomantiskodĂĄsban, DE: nem lennĂ©k itt, ha az nem lett volna. Ezek kihagyhatatlan lĂ©pcsƑfokok, nem lehet kikerĂŒlni vagy megĂșszni Ƒket. Ha szeretnĂ©l valamit elĂ©rni, azt tolni kell! Bele kell rakni az energiĂĄt, az idƑt, a pĂ©nzt, a mindent. LegfƑkĂ©pp miĂ©rt? Mert ettƑl lett meg az egĂ©szhez az önĂ©rtĂ©kelĂ©sem, az önbizalmam, hogy kĂ©pes legyek kĂ©pviselni azt, ami bennem van. Hogy megszĂŒlessen bennem a sajĂĄt magamba vetett hitem, amit mostmĂĄr senki sem vehet el tƑlem. Sok mindenkit lĂĄttam ezen vĂ©gigmenni, Ă©s mindenki mĂĄs emberkĂ©nt jött ki belƑle. Mindenki Ășj ember lett, Ășj Ă©letet kezdett.


ElƑször nem Ă©rtettem, hogy miĂ©rt kezdek lecsĂșszni. Hogy miĂ©rt Ă©rzem rosszul magam, miĂ©rt akadt meg minden, miĂ©rt lĂĄtom kilĂĄtĂĄstalannak az egĂ©szet, amiben eddig hittem. EgĂ©szen a falig mentem.

Ekkor kaptam elƑször segĂ­tsĂ©get, „engedĂ©lyt” arra, hogy lelassĂ­tsak Ă©s hĂĄtra lĂ©pjek (HĂĄla TusnĂĄdi Rolandnak Ă©s BedƑ Tominak). Nem volt egyszerƱ elfogadnom, hogy ezt kell tennem. Hiszen eddig nem ezt kellett. De nem volt mĂĄr mĂĄs vĂĄlasztĂĄsom, mert Ășgy Ă©reztem, hogy szĂ©tfeszĂŒl Ă©s szĂ©t fog robbanni az Ă©letem. Úgyhogy engedtem. .

Eltartott pĂĄr napig, amĂ­g kĂ©pes voltam lelassulni, aztĂĄn jött minden magĂĄtĂłl. Elkezdtem Ă©rezni, hogy mit kell tennem. Hogy amikor jönnek a feszĂŒltsĂ©gek, a rossz Ă©rzĂ©sek, azokra nem szabad figyelnem, mindent tovĂĄbb kell engednem. Elkezdtem meditĂĄlni vĂ©gre. Évek Ăłta kĂ­sĂ©rletezek vele, de sosem ment, mindig kĂ©nyszerĂ­teni kellett magam rĂĄ, most pedig meditĂĄlok napi kĂ©tszer. Mert erre vĂĄgyom, nem azĂ©rt, mert azt hallottam, hogy kell. Sosem tudtam az olvasĂĄsra koncentrĂĄlni, mindig ezer felĂ© kalandoztak a gondolataim. Most a szĂŒnet alatt kiolvastam kĂ©t könyvet (Ă©s persze mĂ©g haladok lassan vagy 5-tel mellette). .


ImĂĄdok egyedĂŒl lenni, csendben lenni, de közben sokkal jobb a barĂĄtaimmal is kapcsolĂłdni. Sokkal jobban jelen tudok lenni. Nem kattog az agyam folyton. Lett egy belsƑ nyugalmam. Sok minden jött mĂ©g ezen felĂŒl meg, azzal kapcsolatban, hogy hogyan Ă©ljek. Mire figyeljek Ă©s mire nem. Hogy hogyan tudok olyan Ă©letet „teremteni”magamnak, amilyet szeretnĂ©k. Hogy hogyan mƱködtessem a dolgokat magam körĂŒl, Ă©s hogyan segĂ­thetek mĂĄsoknak is ezzel. MĂ©g az elejĂ©n vagyok nagyon, de mĂĄr most is olyan dolgok törtĂ©nnek, amiket alig hiszek el. Csak, hogy konkrĂ©t pĂ©ldĂĄt mondjak, Ă©s ne csak virĂĄgnyelven beszĂ©ljek: KĂ©t napja pl kiraktam egy posztot a 100 beszĂ©lgetĂ©srƑl, ami eddig januĂĄr vĂ©gĂ©ig volt tele. 2 Ăłra alatt 120-an jelentkeztek, Ășgyhogy mostmĂĄr ĂĄt kell neveznem â˜ș Nem tettem semmi kĂŒlönöset az elmĂșlt hetekben, csak hagytam magamnak teret, Ă©s figyeltem. Arra, amit szeretnĂ©k Ă©s nem arra, amit nem. Nem a fĂ©lelmeimre koncentrĂĄltam, hanem arra, hogy mit szeretnĂ©k megvalĂłsĂ­tani az Ă©letemben. Olyan dolgokra figyeltem, amiktƑl jĂł Ă©rzĂ©sem lett, nem pedig a szorongĂĄst tĂĄplĂĄltam azzal, hogy a kĂ©tsĂ©geimen pörögtem. Figyeltem rĂĄ, hogy jĂł Ă©rzĂ©sekkel legyek jelen. Tudom, hogy tĂșl egyszerƱnek tƱnik. De ennyire egyszerƱ. TĂ©nyleg!