top of page

Rólam

R61_0315.jpg

15 éve foglalkozom emberekkel, kezdetben személyi edzőként, később coachként, mostanra integrál tanácsadóként és integrál csoportvezetőként. Az Integrál Akadémián végeztem, jelenleg pedig Szimbólumterápiás képzésben és Család-rendszer terápiás képzésben veszek részt.

 

Az önismereti utamon életem egyik mélypontja indított el, 2012-ben elvesztettem mindenemet az első vállalkozásommal, a lakásom, a párkapcsolatom, az egzisztenciám és akkor 27 évesen mindent elölről kellett kezdenem. 

 

A gyerekkoromra jó érzésekkel gondolok, a szüleim mindig támogatóak voltak és talán túlzottan nagy szabadságot is kaptam ahhoz, hogy mindent a saját bőrömön tapasztalhassak meg, így elég nagy amplitúdóval éltem az elmúlt 40 évem. Néha úgy érzem, hogy már 140 évnyi tapasztalást megéltem ezalatt. 

Összesen 1 évet töltöttem Ázsiában, Thaiföldön, Balin és Vietnámban és nagyon sokáig volt mindig mehetnékem, sokat utaztam, de mostanra azt érzem, hogy ezt az énrészem teljesen kiéltem és most a legszívesebben a Káli-medencében töltöm az időm, ahová 4 éve költöztem le, 20 év budapesti lét után.

 

Mostanra a kaland helyett leginkább a csend, a nyugalom, a természet és a barátaim társasága tölt. Már nem tudom elképzelni az életem a természet közvetlen közelsége nélkül, ezért nemrég a Csobánc-hegyre költöztem a szőlősbe. 

 

2015 óta járok egyéni önismeretbe, az Akadémián ez 1-1-1 év pszichodrámával, családállítással és bodyworkkel egészült ki, kétszer voltam 10 napos Vipassanán, másodjára Thaiföldön ami az egyik legszebb élményem. Itt részt vettem egy 4 napos Inner Walk sétáló meditációs elvonuláson is.

​

Az önismeret átszővi az egész életem, így nem is tudok már elképzelni mást hivatást magamnak, mint, hogy másokat is ebben kísérjek.

AZ UTAM

Önismereti utam, képzéseim

Integrál Akadémia - Integrál Pszichológia - 3 év

Gánti Bence - Integrál Körvezetői Képzés, Integrál Önismereti Csoportvezetői képzés

Kovács - Napier Rozália - Medicine Wheel, Reiki I., Reiki II. - folyamatban

Pszichodráma, Dr. Parádi József - 1 év

Családállítás, Lévai Brúnó, Varga Eszter - 1 év

Bodywork, Wojniczky László - 1 év

Szimbólumterápiás képzés, Schweder József - 2 év

Beyond Knowledge Coach továbbképzés

Család-rendszer terápiás képzés  - folyamatban

Gyászcsoport vezető képzés - Singer Magdolna

250 órás Bodyway, Shweder József, Kovács Szabina - folyamatban

Szabó Attila - Karakterfixációk a 4 kvadránsban képzés - 1 év

Terápiás kommunikáció továbbképzés Gánti Bence vezetésével - 1 év

10 napos Vipassana meditációs elvonulás a thaiföldi Wat Pa Tam Wua kolostorban

10 napos Vipassana meditációs elvonulás Anuttara (Beth Upton) vezetésével

4 napos Inner Walk  meditációs elvonulás Thaiföldön

Huszti Sándor - egyéni folyamat

Nyíri Balázs  - Transzformatív Coaching

Life- és Business Coach képzés

2015 óta folyamatos egyéni terápia/coaching

Ha elindulnál az úton, 
itt tudsz jelentkezni

Kapcsolat

© 2025 by Marosvölgyi Andrea
 

Email

Follow

  • Facebook
  • Instagram
  • Youtube
bottom of page