Bangkok
Ázsia. Rémlik egy 6 éve írt posztom, amiben arról mesélek, hogy Ázsia, mennyire nem Európa. Hát nagyon nem. Ezt nehéz nem észrevenni, amikor tizenvalahány óra repülés után egyszercsak belecsöppensz a közepébe. Mert Bangkok az… egy sűrített Ázsia lenyomat. Koszos, büdös, hangos, szmogos, zsúfolt, ja és nagyon meleg… Nagyon!
A kultúrsokk garantált, pláne 48/1óra alvással. A hostelben való megszállás pedig méginkább súrolja a még éppen, hogy csak bevetésre küldött komfortzónát.
Szóval ez megint így kezdődött, pedig már tudtam, mire számítsak.
Amikor nyaralni mész valahova, valahogy egészen más mindsettel érkezel, mint, amikor hosszútávra. Legalábbis nekem mindig benne van a tudatomban, hogy oké, akkor most itt kell otthon éreznem magam. Itt kell felépíteni az aljáról a Maslow piramist… ráadásul minden egyes hely változtatásnál újra és újra.
És ez a tudat nem könnyíti meg sosem a helyzetet.
Aztán a 12 óra alvás végül megoldotta a kultúrsokkot. Bangkok ezután már egészen lenyűgözött a sokszínűségével, színességével, teljes szürrealitásával. Másnap úgy éreztem magam, mint egy kalandregényben, imádtam azt az abszurd zsizsgést, ami ott van. A képek jól ábrázolják szerintem.
Szeretem azt, ahogyan annyira más ez a világ, mint amiben szocializálódtam. Ami nem jelenti azt, hogy könnyű is alkalmazkodni, de azthiszem, ezt is szeretem.
Szeretem, ahogyan először utálom, aztán kezdem befogadni, aztán megszokni, aztán még szeretni is.
Szeretem, hogy itt szeretem az esőt és megázni és tocsogni a pocsolyában.. mert úgysem tudsz mást tenni.
Szeretem, hogy itt hajlandó vagyok olyan helyeken is enni, ahol otthon eszembe sem jutna.
Szeretem, hogy előbb-utóbb nem akadok ki minden nehézségen, hanem szépen lassan belesimulok abba, hogy lesz, ahogy lesz, ha lesz net, akkor tudok dolgozni, ha épp nem, akkor nem.
Hogy megtanulok alkalmazkodni és felfedezni, hogy a Föld nem áll meg a forgásban, ha aznap nem tudom megcsinálni, amit terveztem… és ahogy lassan a tervezést is elengedem.
Na, de vissza Bangkokhoz.
Ha semmi más előnye nem lenne, csak hogy hihetetlen olcsó a masszázs és a kaja, már megérné ide jönni, de emellett még van “egy-két” templom, néhány tuk-tuk és rengeteg kaja… vagy azt már írtam?
Mivel csak 3 napot voltunk ott, ezért egyébként túl sok mindent nem tudok bemutatni, de többet nem is szívesen maradtam volna, mert annyira sűrű, annyira sok az inger, hogy nekem egyszerre bőven elég volt, viszont szívesen mennék vissza még.
Voltunk Chinatownba és a piros lámpás negyedben, mindkettő zseniálisan érdekes volt nekem. Itt van utca heteró férfiaknak és külön nőknek. Van meleg férfiaknak és nőknek. És még mindenféle felállásban vannak városrészek, utcák. Voltunk ping-pong shown kíváncsiságból és hogy a szürrealizmust kimaxoljuk… erről csak annyit, hogy sikerült.
Brutál mennyiségű olcsó trópusi gyümölcs, kaja mindenholis, a június óta legális fű miatt, annak mindenféle kreatív felhasználása, a Happy Cookiestól, a füves fagyiig… óriási színes forgalom, tuk-tukokkal és neonfényben uszó buszokkal, kamionokkal, robogókkal, mindennel. Minden második üzlet masszázsszalon, minden köztes pedig 7/11 (ez az itteni ABC-lánc).
Egy idő után már csak akkor veszed észre, hogy mekkora a zsivaj, amikor végre csend lesz.
Utolsó nap megnéztünk egy városon kívül eső uszó piacot, amit láthatóan megviselt a covid, viszont végre láttam pálmafát.
Nem tudom milyen Robinson-gén van bennem, de a trópusi növényzet orvosság a lelkemnek. Bármilyen depiből kihúz.
Eztán újra 16 óra utazás a szigetre, Koh Phanganra. De erről majd legközelebb.