Tegnap egy barátomnak meséltem a megéléseimről és újra szóba jött a spiritualitás, vagy inkább éberség, mert talán a hétköznapokban ez a szó mutat rá pontosabban.
Arról beszélgettünk, hogy mindketten éltünk meg nagyon nyitott állapotokat, amikor egyszerre vagy testben itt a 3D-ben, de közben érzékelsz valami ennél sokkal tágabbat, tisztábbat, magasztosabbat.
A balatoni költözésemmel ez volt az egyik szándékom, újra akartam élni ezeket az állapotokat, lehetőleg minden nap, bármikor. Sokat voltam csendben, egyedül, rengeteget a természetben. Minden reggel meditáltam aztán irány a szőlős. Sokszor másfél-két órát futottam, sétáltam és közben kapcsolódtam. Kerestem ezt az állapotot és csodálatos megéléseim voltak. Egy időre, hetekre, hónapokra szinte teljesen elveszítettem a talajt, annyira hívott ez a más állapot. Sokszor éreztem azt, hogy én nem akarok ebben a valóságban élni, mert sokkal jobb volt “fent” lenni.
Aztán egyszer csak elkezdett tényleg kicsúszni a talaj a lábaim alól. A földi dolgaim elkezdtek nem működni, a munka lelassult, a bevételek alig jöttek, nehéz volt itt lennem, nehéz volt a földi dolgokkal foglalkoznom, és utáltam is…
Akkor értettem meg és fogadtam el, hogy ez így itt nem működik, hogy meg kell találnom a létrát, a hidat a kettő közt. Hogy le kell földelnem magam, mert különben hiába a nyitottság, meg a csodás tapasztalások, ha az életet nem tudom működtetni. Ebbe sokan esünk bele, akik keressük a “spiritualitást” és van szerencsénk tapasztalni is.
A szándékom meghallgatásra talált, ekkor kezdődtek azok a mélységes szorongások, amikről már írtam. Kifejeztem a szándékot, hogy szeretnék földelni és megtalálni újra a talajt, és az Univerzum komolyan vette. Az fellegekből hirtelen a mélységes, gyötrelmes, szorongató egóba kerültem, ami sokszor olyan mélyre rántott, hogy zsigerileg megtapasztalhassam a két végletet. Azthiszem az emberi tudatállapotok szinte teljes skáláját átéltem az egységbe olvadt teljességtől, a megszűnéstől sejtszinten reszkető atomig. Elég erős utazás volt.
Aztán hívott el a “lelkem”, intuícióm, belső hangom, nevezzük bárhogyan, ide.
Egy ilyen utazás nem igazán terepe annak a fajta megélésnek, amit a teljes biztonságban, a balatoni egyedüllétben, a meditációkban meg tud élni az ember, mert a külvilágnak való folyamatos kitettségben nincs lehetőség elszállni. Ébernek és élesnek kell lenni, mert a külvilág folyamatosan változik, amire figyelni kell minden pillanatban. Intézkedni, valamennyire tervezni kell, észben kell tartani dolgokat, gondoskodni kell magadról, a legalapvetőbb szükségleteidről, mint hogy hol laksz, hol eszel, hol van jó internet, ahonnan dolgozni tudsz. Egy folyamatos egyensúlyozás, nehéz nem egóban lenni.
ÉS MÉGIS:
Pont ez az igazi gyakorlóterep, mert ha itt bent ragadsz egóban, a szamszára szétszaggat.
Ha itt nem tudsz jelen lenni, éber maradni, tudatában lenni, hogy ez itt, a külvilág nem a valóság… úgy értem, hogy nem a külvilág a valóság, hanem az, ahogyan tapasztalod, ahogy viszonyulsz hozzá, ahogy reagálsz és az, hogy azonosulsz-e vele, vagy közben tudsz Önmagadról. Tudod, hogy minden történés aszerint folyik le, hogy benned hogy van. Ha ennek nem vagy tudatában, akkor ez itt nagyon nem spirituális, hanem brutálisan földelő.
Szóval, hogy egy ilyen közegben, ilyen kitettségben, hogyan tapasztalod meg önmagad, hogyan tudod “menedzselni” a földi dolgaid, és közben hogyan vagy, hogy érzed magad, mennyire azonosulsz, mennyire ragad el a külvilág. Vagy csak észleled, tudatosítod, figyeled a dolgok folyását, áramlását és közben már nem sodor el, mert minden pillanatban tudod, hogy nem vagy azonos ezekkel… ez köti össze a spiritualitást a földdel. Ez a híd.
A spiritualitás, éberség a hétköznapokban van. Abban, hogy hogy vagy képes élni a mindennapokat.
➳➳➳
Figyeld meg magad, hogy hogyan reagálsz szituációkra? Hogy tényleg a szituáció a rossz, vagy az, ahogyan reagálsz rá? Tudnál másképp is?
Mennyire rántanak be a történések, mennyire tudnak elsodorni érzelmileg?
Figyeld meg, hogy amikor hagyod, hogy elvigyenek, akkor merre sodródik tovább a történet? Még jobban becsavar? Még jobban mélyül?
Ilyenkor állj meg egy pillanatra. Mély levegő, szem becsuk, befele figyel, szívbe. És figyeld, ahogy lecsillapodik a szívverésed, a gondolataid elnémulnak és hirtelen letisztul minden. A tér rendeződik, a hullámok lenyugszanak. És minden rendben van.
➳➳➳
Ettől függetlenül néha jó kicsekkolni és megtapasztalni a szamszára nélkül is.
Én is éppen egy ilyenre készülök.
Hétfőn utazom a hegyekbe egy kolostorba 10 napos Vipassanara és ott töltöm a karácsonyt.
Utána pedig a várva várt Bali…
Ha addig már nem írnék, akkor Boldog karácsonyt mindenkinek! 💫
Comments